Magyar Tenger Disco - DJ Silver


Németh Roland - DJ Silver aka. Christian Silverman
1987. 06. 29. Zalaegerszeg


2006-ban álltam először a dj pult másik oldalán. Mint sokan mások, én is a gimnáziumban eltöltött évek alatt jöttem rá, hogy azok az emberek táborához tartozom, akik személyiségükkel és zenei érzékükkel el tudják varázsolni a bulizni vágyó fiatalokat. Az iskolai diszkók levezénylése alkalmával bepillantást nyerhettem, a siker és a hatalmas adrenalin szint, édes íz világába. Már akkor elhatároztam, hogy az emberek szórakoztatásával fogok foglalkozni, "ha egyszer nagy leszek".
 

Az iskolák után a helyi kereskedelmi rádióba felvételiztem, ahol két hónapnyi gyakornokoskodás után, annyira megtetszettem a vezetőségnek, hogy munkát ajánlottak. Belekóstoltam mindenbe amire lehetőség nyílt: voltam reklámhang, reklámszövegíró, hírolvasó, hírszerkesztő, műsorszerkesztő, műsorvezető, marketinges. 2009. tavaszán elindult saját műsorom, Party Warm Up néven, mely szerda, péntek és szombat este készítette fel a Zala megyei, bulizni induló fiatalokat. A műsort olyan sztárvendégek színesítették, mint DJ Roland és Bárány Attila. Kedvenc adásaim közé tartozik, mikor élő műsorvezetés közben tetoválták a jobb vállamat. Nagyon sokat köszönhetek a rádiózásnak. Rengeteg embert ismertem meg és baráti kapcsolatok is alakultak ki.

2010 nyarán jutottam el eddigi lemezlovas karrierem csúcsára, mikor a vonyarcvashegyi Magyar Tenger Disco rezidens dj-je lettem.

Zenei stílusom a populáris vonalat viszi tovább.

2011-ben is a legtutibb, régi funkhouse és legújabb slágerzenékkel várom a bulizni vágyókat a Magyar Tenger Discoba és vendég fellépéseimre.

Csóközön!

 

Honlap: http://www.djsilver.hu